Székelyfesztivál

Nagyon népszerű a budapesti Székely Fesztivál
2019-05-12 16:33:58

Félszáz termelő képviselte a székelyföldi megyéket

    Budapesten, a Millenáris Parkban megrendezett eseményen Hargita, Maros és Kovászna megyéből 50 termelő jelent meg, közülük 30 a Székely termék márkanevet képviseli.A Hargita Megye Tanácsának alintézményeként működő Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség által szervezett bemutatkozáson idén az udvarhelyszékieké volt a főszerep, így Miklós Károly prímás és a Lelkes zenekar kíséretével az udvarhelyi díszvendégek mutatkoztak be. A megnyitón beszédet mondott Varga Mihály pénzügyminiszter, a fesztivál fővédnöke, Láng Zsolt, Budapest II. kerületének polgármestere, Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Gyerő József, Kovászna város polgármestere, valamint Kelemen Márton tanácsos, aki Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsa elnöke üzenetét tolmácsolta.

    A Visit Harghita telefonos alkalmazást és a turisztikai programokat a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás mutatta be. Az érdeklődők főként a június elsejei pápalátogatás és a pünkösdi búcsú alkalmával elfoglalható szálláshelyek iránt érdeklődtek. A legnagyobb tolongás a Székely termék közösségi védjeggyel ellátott standok előtt volt, nagy volt a kereslet Lajos Ferenc mézei, Bálint István szörpjei és lekvárjai, Vitos István kürtőskalácsa, Orbán Melinda befőttjei és savanyúságai, de más termelők portékája iránt is. – Beérni látszik a sok munka gyümölcse. Bár kezdetben senki nem hitt abban, hogy van létjogosultsága a Székely terméknek, ma már látszik, hogy egyre több család csatlakozik a mozgalomhoz, egyre többen egészítik ki családi jövedelmüket ezekből a tevékenységekből, és sokan hiszik, hogy ha jó terméket állítanak elő, abból meg lehet élni. Az európai uniós védjeggyel ellátott termékek megállják helyüket a belföldi, de a külföldi standokon is. Köszönet azoknak, akik hittek benne, hiszen az ő munkájuk ebben a legfontosabb, Hargita Megye Tanácsa csupán a kovász szerepét töltötte be az egyre népszerűbb mozgalomban – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a fesztivál kapcsán.

    Kovászna megye Háromszéket mint a kúriák földjét népszerűsítette. A kulturális és gyógyturizmus lehetőségei mellett a pápalátogatás és a pünkösd idejére szóló programokat, csomagokat is kínáltak a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkatársai. A Kovászna Megyei Művelődési Központ a Háromszéken fellelhető Kolonics-orgonákat mutatja be, ugyanakkor interaktív népi foglalkozásra, filmvetítésre is sor került, amelynek során a megyében fellelhető gazdag kézműves hagyományokat lehetett megismerni. A háromnapos rendezvényen vasárnap kerültek sorra a háromszéki fellépők: a Százlábú néptáncegyüttes, Erőss Jutka és a Harai Banda, Borbáth Szilveszter vargyasi népdalénekes mutatta be produkcióját. Kovászna megyét Gyerő József, Kovászna, a mofetták és ezer gyógyvízforrás városának polgármestere képviselte; a megnyitón köszöntőjében felidézte a vidék két nagy szülöttje, Kőrösi Csoma Sándor és Mikes Kelemen szellemi örökségét. – Nemzetünk előtt rójuk le őszinte tiszteletünket azáltal, hogy a Székely Fesztivál apropóján újból és újból a magyar fővárosba hozzuk és megmutatjuk, ha csak töredékeiben is, annak az évezredes értékteremtő, verejtékes munkának az eredményeit, melyekkel a székelység felbecsülhetetlen módon gazdagította az egyetemes magyar kultúra és a többnemzetiségű Európa műveltségének tárgyi-szellemi örökségét. Egyben – közösségi élményt nyújtva – elkötelezettségünkről teszünk tanúbizonyságot, hogy éltetjük, ápoljuk, utódainknak továbbadjuk az örökségbe kapott székely magyar szent jussot, drága hagyatékot: az ízes beszédet, a csengő népdalt, a ropogós táncot, népviseletünket, kézműves hagyományainkat, népi mestereink remekműveit, konyhánk ízvilágát, szellemi nagyjaink egyetemes értékű munkásságát egyaránt. Mi ma a kisebbségi lét társadalmi, gazdasági, jogi valóságának pillanatait éljük Székelyföldön, de az ősi értékrendet vallva és vállalva, belőle erőt és bizalmat merítve eltökéltek vagyunk megvívni mindennapjaink csatáit. Nagy örömmel látjuk, amint államhatárok fölötti összetartozásunk ismételt bizonyságtételeként Budapest gondosan figyel Székelyföldre, ahogy Székelyföld is reményteljesen figyel Budapestre” – fogalmazott Kovászna elöljárója, aki a jelenlevők figyelmébe ajánlotta Háromszék felbecsülhetetlen kincsesládáját. Maros megye a nemrég elkészült Visit Mures applikációt is bemutatta a Székely Fesztiválon. – Fontos és jó dolog, hogy idén is sikerült megszervezni a Székely Fesztivált Budapesten, és biztos vagyok benne, hogy a folytonosságnak köszönhetően sok a visszatérő látogató. Mi is visszatérő résztvevők vagyunk, hiszen a Visit Mureş Egyesület második alkalommal vesz részt a fesztiválon. Idén is egy saját standdal jöttünk, amelynél Maros megyét népszerűsítjük. Egy hete készült el Maros megye turisztikai weboldala és a Visit Mures mobilalkalmazás. Idén főként ezt a két médiaterméket népszerűsítjük itt Budapesten, hiszen a mobilalkalmazás segítségével gyakorlatilag minden információ elérhető, ami a Maros megyébe látogatókat érdekelheti, így rövid ismertetőt nyújt több mint 170 turisztikai látnivalóról, de útvonalajánlókat, rendezvénynaptárat és étteremajánlót is tartalmaz az applikáció. A médiaeszközök mellett különböző kiadványokat, szórólapokat is hoztunk azoknak, akik ellátogatnak a standunkhoz – összegezte Maros megye idei kínálatát Szőcs Levente Zsolt, a Visit Mureş Egyesület menedzsere. A turisztikai kínálat mellett a Maros megyei ízeket, hagyományos termékeket, valamint népzenét, néptáncokat is bemutattak a Székely Fesztivál látogatóinak. A kulturális programokat idén a Bekecs Néptáncegyüttes biztosította, ők többek között a társulat Esszencia című új előadását mutatták be a fesztivál első estéjén. (közlemény)



  • Bejegyzések a 2022-es évből
  • Bejegyzések a 2018-as évből
  • Bejegyzések a 2017-es évből


  •   Hírek:    Székely Fesztivál 2022 június 24-26.        Admin
    Admin belépés:           Azonosító:        Jelszó: